
Új kedvencem van. Kacsamell, nem túlzok ha azt mondom, hogy ez a szárnyasok bélszínje.
Kétszer ettem – emlékeim szerint – kacsamellet, ami meg is ragadt, mert annyira jó volt. Először a Kertész utcában a kis M étteremben, amelyből utólag bevallhatom nem néztem ki, hogy ennyire odafigyelnek, hogy minden úgy legyen elkészítve ahogy annak lennie kell. Ennek már egy-két éve, azután pedig nemrég ért a felismerés, hogy én igazából nagyon szeretem a kacsamellet. A Rumbach S. utcában nemrég nyílt egy étterem-söröző, Rumbach7 néven, ahol nemrégiben a csapolt Hoegaarden mellé kértem. Szóval akkor és ott elhatároztam, hogy ezt én is megcsinálom.
És most elérkezett az idő. A bosnyák téri piacra kimentem, és kerestem bőrős kacsamellet. Túl sok nem volt belőle, de egy helyet találtam. Mindenképpen fontos, hogy pecsenyekacsa-mell legyen. A hízott nem igazán alkalmas erre.

Az elkészítés pofonegyszerű, de vannak apró trükkök, amelyekre azért oda kell figyelni a fokozott ízhatás kedvéért. Sütés előtt ajánlott a kacsát egy óráig pihentetni. Majd besózzuk, beborsozzuk (én durvára őrölt borsot használtam), majd nagyon forró lapon megsütjük a bőrös oldalát. A sütés 1,5 percnél tovább ne tartson. Ezután kb. öt percig megint pihentetjük, majd megfordítjuk, hogy a bőre legyen felfelé, és 150 fokos sütőben max 10 percig sütjük. Megint egy kis pihentetés jön, hogy a hús megnyugodjon, közben pedig az előkészített főtt burgonyára tejfölt, vajat, kevés sót, borsot, illetve a kacsa alól ellopott olajat teszünk, amelyet összedolgozunk a megfelelő eszköz segítségével.
Még mielőtt a kacsa sütését elkezdjük, oda kell tenni két deci bort főni, amelybe – forrást követően – beletesszük az áfonyát. Összeforraljuk, majd porcukrot, citromlevet, koriandert, kevés sót, borsot teszünk bele. Mártás sűrűségűre forraljuk, nekem ez nem sikerült, de az íze az pont olyan volt, amilyennek szeretem.
Végül a kacsát felszeleteljük, és megnyugodva látjuk, hogy a közepe rózsaszín, ezt a burgonyapüré mellé tesszük a tányérra, és külön mártásos edényben adjuk hozzá az öntetet.
Ezzel biztosan nyernék egy romantikus vacsorafőző-versenyen, ha lenne ilyen.

Címkék: áfonya, burgonyapüré, kacsa, kacsamell, krumplipüré, mártás, métterem, rosé, rozé, rumbach7







azigen.
ez nagyon szép és ínycsiklandóra sikerült.
gratulálok
Fel lehet a következőre iratkozni?
Igen, a kacsamell nagyon jó kaja – ha jól van elkészítve. És ez itt pompásnak tűnik. Mi szoktuk friss főtt céklás, tejszínes-tormás, rucolás (helyette madárbegy, friss spenótlevél is lehet) salátával enni. És persze valami finom bor nem árt mellé.
ez elég jól hangzik, amúgy tényleg az a legjobb, hogy sok minden jól illik hozzá.
Most akkor a sütőben összesen 10 percig kell sütni? és megsül rendesen? vagy valamit nem jól értettem…
vastagságtól azért függ,én amúgy 6-8 percet tudtam mint sütési idő, de az én sütőm valahogy gyenguszabb erősségű, így 10 lett, de pont olyan lett amilyennek lennie kell.
Aha, mostmár értem:) közben máshol is utánanéztem és mindenhol ilyen rövid időt ír a kacsamell sütéshez.
remekül néz ki ez a kacsamell, és jelentem az M még mindig jó konyhát visz. múlt héten volt szerencsém egy kacsaragu leveshez. 10 ujj megnyalós volt.
Nekem ennyi idő alatt nem sült meg (át sem melegedett a belseje). Mondjuk lehet, h a kacsa volt kicsit öreg, vagy a vastagságtól is függ az idő. Úgyhogy serpenyőben még mindkét oldalát kb. 3-3 percig sütöttem. Úgy már finom lett, nagyon. Sóval, borssal és oregánoval fűszereztem.
Igen, ez tényleg változó. Én háromszor csináltam. először hat percig sötöttem, tökéletes lett, majd 8-10 és nem sült át, végül 15 perc, és azt mondom, hogy lehet hogy nem kellett volna ennyi. nem könnyű, mert nem lehet belelátni.De ha meg túlsül, akkor az a baj.
Hétvégén tudtam meg, h kétféle kacsa van. Az egyik a pecsenye kacsa, a másik a hízott kacsa. Ez enyém kiírás szerint hízott kacsa melle volt. Legközelebb pecsenye kacsával csinálom ezt. Annál tuti minden így van.
Igen, ezt nem írtam, hogy ez pecsenyekacsa volt. vettem én is most megint, de mondjuk ott már nem mernék megesküdni, hogy az is az, mindegy majd tovább sütöm. (:
MOst én is hízottal csináltam. Hát ez egészen más, sokkal tovább kell sütni, és az alja miküzben jó, a közepe még nyers. A zsírjából meg most sül a tepertő. Szóval pecsenyekacsából kell csinálni. (:
Pont ugyanez volt nálam is. Akkor ezt kiveséztük.
Afonyaontettel a kacsamell? Nagyon jol hangzik!
Azt hiszem, hogy most ujra kacsamell vadaszatba kezdek emiatt, hogy kiprobaljam.
A romantikus vacsorafozesnel pedig tenyleg egy royal flush szintu dolog a roze kacsamell, telitalalat!:)
Csak annyit tennék hozzá, hogy a kacsamellet ne kereszteb vágjátok, hanrm hosszában rézsutosan Üdv.
[...] rendeztem, majd megszórtam parmezánnal, így összejött a négy. Első randira, tipikus randivacsorára, vagy csak úgy különösen ajánlott étel ez, mivel nem lehet [...]
[...] blogot őszintén követők pontosan tudják, hogy az egyik nagy kedvencem a kacsamell, amelyet bármikor és bárhol szívesen fogyasztok. Ezúttal kis túlzással azt lehet mondani, [...]