Londonban járva, úgy alakult, hogy kedvem támadt ellátogatni Brightonba. Egy külön történetet megérne, hogy hogy jutottam el végül oda, mert hogy vasárnap nem úgy járnak a vonatok, ahogy hétközben. Mindegy, a lényeg, hogy sikerült odakeverednem, és szerencsére még a nap is kisütött, így volt időm a tengerparton sétálgatni, meginni egy teát (persze citrom nélkül). Amikor hazafelé indultam, persze már kicsit megkésve, akkor láttam, hogy amolyan tengerparti “egytálételként” fish&chips is kapható. A világért sem mulasztottam volna el. Őszintén szólva, nem volt az igazi. Ha belegondolunk, rájövünk, hogy nem könnyű elrontani, de ha az olajjal, zsírral, akármivel nem bánunk csínján, akkor bizony a végeredmény egy olajban tocsogó bunda lesz, ami nem túl ízletes, és a gyomrot is megfekteti. Gyorsan vettem egy csomag smarties jellegű cukorát, egy banánt, és egy smoothie-t (sajnos csak Marks&Spencert kaptam, ami nem az igazi, mert sűrítményből készül). Csak a szénhidrátbomba segíthetett.
Persze itt is félmeztelenül röplabdáznak a fiatalok 10 fokban.
Ha már itt vagyunk, ajánlanék két filmet, amelyben Brighton nem éppen legjobb fényében csillog, de abban a néhány képben tökéletesen átjön a hangulata. Az egyik egy legendás edzőpárosról szóló film (Damned United), a másik pedig a London to Brighton. Jó film mind a kettő.
