
Írás közben jöttem rá, hogy mennyire nehéz is nevet találni egy receptnek. Ne legyen túl hosszú, de benne is legyen nagyjából minden. Szóval elnézést, ha ez egy kicsit hosszúra sikeredett. Ha valakinek a recept elolvasása után jobb jut eszébe, akkor nyugodtan ossza meg velem. Talán még ki is cserélem.
Most már akkor jöhet a recept. A csirkemellet ízlés szerinti csíkokra vágom és előző este bepácolom. A pác neve Marinata Aromatica és a már korábban említett Silver Spoon nevű olasz szakácskönyvben találtam. A pác egy fej apróra vágott vöröshagymából, petrezselyemből, egy evőkanál kakukkfűből, 2 babárlevélből, 2 gerezd apróra vágott fokhagymából, 5 evőkanál olívaolajból, egy kis citromléből, sóból és borsból áll.
A cukkinit ujjnyi darabokra vágom, szintén kakukkfűvel és olívaolajjal elkeverem. Kiolajozott sütőbe rakom és fél óráig sütöm. Ezután lassan elkezdem csinálni az édesköményes vajat, amit szószként adok majd a húshoz (halhoz is kitűnő). Két gerezd fokhagymát forrásban levő vízben 1-2 percig blansírozom, majd leszűröm és villával széttöröm. 100g vajat felolvasztok, hozzáadom a fokhagymát, két teáskanál őrölt édesköményt, sót, borsot és pár percig kevergetem közepes láng felett. A végén megspékelem egy fél citrom levével és már kész is. A húst wok-ban sütöttem ki.


Tags: babérlevél, blansírozás, citrom, csirkemell, cukkini, édeskömény, kakukkfű, marinata aromatica, olasz, olívaolaj, pác, vaj




