
Nemrég sikerült hozzájutnom a BBC által kiadott GoodFood Italian című magazinhoz. Ennek kapcsán született az ötlet, hogy egy kicsit szétnézek milyen hasonló újságok vannak itthon a gasztronómia iránt érdeklődőknek. Nagy újságfogyasztó lévén más területen (napi, heti, havi, zenei, művészeti stb) sajnos már feladtam, hogy színvonalas hazai sajtóorgánumokból tudjam magam képben tartani. Gondoltam itt az ideje, hogy kellemesen csalódjak a gasztronómiai magazinok terén miután vettem az erőt, hogy alaposan elmélyedjek bennük és lehúzzam a vizes lepedőt, ha szükséges.

Az első tesztalany a TV Paprika magazin volt, mely a magyarok közül a legdrágább (495 Ft). Ez nyilván abból fakad, hogy ők inkább magazinként “próbálják” eladni magukat. Azaz nem kizárólag recepteket találunk az oldalak között, hanem cikkek is vannak pulykáról (kettő is), helyes halválasztásról, szaloncukorról, csatniról, csokiról stb. Van itt még Nigella könyvéből vett recept tesztelése egy lelkes amatőrrel, Katával. Bede Robi is főz Zsédával a Pastrami-ban egy interjúval megspékelve. Olvashatunk étterem tesztet is és Winkler Robi is elmélkedik a százas szögön sült lazacról (amit a fotók szerint meg is csinált:)) és másról.
De lássuk a legfontosabb dolgokat, a recepteket. Maga az újság a csatorna 4 emblematikus szakácsának karácsonyi menüjével kezdődik. Egyértelmű, hogy rájuk próbálnak építeni, mint már jól bejáratott arcokra. Azonban számomra már a tévében sem túl meggyőzőek, mint karakterek és nem tudnak lekötni. Tudom, hogy nem egyszerű olyan embert találni, aki tud főzni is és képernyőre is illik, de ki kellene próbálni új arcokat. A TV Paprika-t egyébként egy nagyon jó dolognak tartom, jól fel van építve és jó, hogy van ilyen.
A kis kitérő után vissza a szakácsok menüjéhez, amivel az a gond, hogy csak párnak a receptjét közlik. Ezek sem túl erősek szerintem és sok az olyan recept (van azért hagyományos halészlé is bogyiszlóival), ami számomra a barokkos, túlbonyolított vonalat viszi (konfitált kacsacombok gratinírozott burgonyával és vörösboros körtével). Szóval a karácsonyi menüt szerintem nem itt fogják megtalálni azok, akik valami újdonságot akarnak kipróbálni. Találunk itt még pulykához való töltelékeket és mártásokat. A nagyon édesszájúak talán megtalálhatják számításaikat, mert rengeteg (túl sok) édesség receptet találhatunk még itt. Aztán még jönnek lencsés, virslis receptek szilveszterre, amik képen jól néznek ki, de ezek sem túl meggyőzőek.
Engem igazán nem győzött meg az újság, számomra a csatorna reklámjának tűnik. A cikkek kiegészítőnek nem rosszak, de nem adnak annyi értéket, ami egy jó színvonalú gasztronómiai magazinba illene. Az újság kis mérete sem a prémium minőséget erősíti, a képi világ rendben van, a betűtípust utáltam, valamint a szerkesztettség sem volt a legmeggyőzőbb. A receptek pedig igazán csalódást jelentettek, arról nem is beszélve, hogy kevés van belőlük.

Most jöjjön a Nők Lapja Konyhája, ami árával (240) egyértelműen más kategóriákra és szélesebb közönség felé tör. Az újság vegyíti a hagyományos (Lajos Mari receptjei) és a modern konyhát (Tamás). Ez abból a szempontból jó, hogy ki-ki megtalálhatja a neki szimpatikusabb vonalat. Az újság Tamás karácsonyi receptjeivel indít, amik teljesen rendben vannak számomra. Nem a hagyományos receptek, de azért nem is a földtől elrugaszkodott vonal, tehát tartogatnak kellő érdekességet arra, hogy kipróbáljam őket. A válsághoz alkalmazkodva találhatunk még az újságban gazdaságos karácsonyi menüt is. Ahogy már említettem vannak még receptek Lajos Maritól, amik már koránt sem voltak annyira izgalmasak. Itt is tele vannak az oldalak sütemény receptekkel, szintén túl sok mennyiséggel. Ennyire népszerűek lennének? Aztán a Pastrami cukrásza (talán a TV Paprika már átvette az egész iparágat?) készít különlegesebb recepteket. A bloggerek is betörtek a Nők Lapjába, akiktől találunk itt érdekesebb és kevésbé érdekesebb recepteket (partifalatok a Dolce Vita-tól, nemzetközi receptek a Chili&Vanilia-tól és disznóságok a Csillagánizs blogtól). Vannak még itt bababarát receptek (nagy plussz pont), burgonyás ételek és húsmentes receptek is.
A képi világ elég változó, cikkenként jobb-rosszabb képekkel találkozunk. Az újság szerkesztettsége jó, a receptek szerintem többé-kevésbé rendben vannak és sok van belőlük (tehát van miből válogatni a TV Paprikával ellentétben). Az ár-érték aránya szerintem nagyon jó az újságnak. Nem prémium minőséget képviselnek, de nem is akarják annak beállítani magukat.

Az utolsó magyar a Kiskegyed Konyhája(275) volt, amiről süt az olcsóság, igénytelenség. A képek borzasztóak, a színek vásáriak, a receptekhez használt díszítés gyötrelem. Ezek után nagy nehezen erőtt vettem magamon, hogy a recepteket átnézzem (nem volt túl sok kedvem ezek után) és objektív véleményt adjak.
Itt már más a koncepció, mert van menüsor halas , csirkehúsos, pulykás, marhahúsos és sertéshúsos főételre. Hát ezek se jöttek be túlzottan (egyáltalán nem) nekem (pórés fogasfilé sörmártásban????, sajttal töltött zöldalma stb.). Az újság fele pedig tele van süteményrecepttel, amiket vidéki rokonoknál ehettem gyerekkoromban. Azóta nem vagyok odáig a süteményekért. Van itt még hirdetés, hogy Alea Köhler hogyan dobott le 24 kg-ot 6 hét alatt sport (ez pozitív lenne???) és diéta nélkül. Több sort nem is akarok az újságra pazarolni. Aki megveszi, az süssön magára.

Végül pedig jöjjön a már említett GoodFood Italian magazin (3,20 GBP). Ez magasan veri az összes magyar újságot mindenféle szempontból. Itt nincsenek felesleges cikkek, elvadult receptek, hanem bárki által elkészíthető, azonban mégis különleges ételeket tudunk a segítségével csinálni. Itt kizárólag olasz receptek vannak, de van az újságnak hagyományosabb változata is. Van itt rengeteg tésztaféle, halas ételek, különféle pesto-k, levesek, risotto-k, húsos ételek, saláták, antipasti-k és nagyon érdekes köretek is. Külön érdekességk, hogy megtanulhatjuk a házi készítésű ciabatta és tészta készítésének titkait is. Különlegesebb recepteket találunk még híresebb angol, olasz chef-ektől, azonban ki kell hangsúlyozni, hogy ezek is viszonylag könnyen elkészíthetők, de mégis megvan bennük a többlet egy normál étellel szemben. Egy Delia nevű angol háziasszony is megosztja a maga olasz receptjeit a kíváncsiakkal. Sőt, találtam benne olyan édességeket, amiket magam is kipróbálnék.
Az újság kézbevétele során egyből szembetűnik a magasabb színvonal a lapok és a képek minőségén. Kitűnően szerkesztett, jó elrendezésű és mindenféle szempontból kimagaslik a mezőnyből. Kitűnően hasznosítható recepteket találtam benne és nem csak egy-kettőt csinálnék meg belőle szívesen, ahogy a magyar versenytársakból.
Végszóként csak annyi, hogy őszintén remélem hamarosan magyarul is olvashatunk ilyen minőségű gasztro magazinokat.
Tags: főzősújság, goodfood italian, kiskegyed konyhája, magazin, nők lapja konyhája, olasz, recept, teszt, tv paprika, újság




