
Reggel úgy indultam a piacra, hogy szeretnék valami jó kis húst sütni és lehetőleg egyben. A fenti bőrös malackaraj lett a zsákmány. Az alábbaik szerint készült.
Miután megmostam a húst, a bőrét kb. 1 cm széles csíkokban rendesen beirdaltam.
Kevés olajba frissen az ablakból szedett (és névnapomra kapott) rozmaringból és kakukkfűből téptem és aprítottam egy jó adagot, kiegészítettem sóval, borssal, fokhagymával. Jól összekevertem és bedörzsöltem vele az egész karajt. Igyekeztem minden kis rést kihasználni, hogy minél beljebb jussanak a finom fűszerek.
Miután mindezzel megvoltam, egy kevés fehérbort öntöttem alá és alufóliával letakartam. A sütőt közepesnél egy kicsit magasabb fokozatra tekertem és betettem a húst. kb 1 óra letakarva sütés után kivettem a sütőből, a tepsibe karikára vágott burgonyát, gombát és újhagymát tettem. 10 percre továbbra is letakarva visszatettem a sütőbe. A 10 perc letelte után levettem a fóliát és anélkül sütöttem tovább, míg a bőre jól meg nem pirult.
Sikerült a kellő hatást elérnem, a hús belül puha volt és ízletes, a bőre pedig kívül jó ropogós.
Salátaként tejfölös uborkosalátát készítettem hozzá.

Címkék: burgonya, gomba, hagyma, kakukkfű, malackaraj, rozmaring






szép darab. melyik piac, melyik hentes?
köszi. vámház körúti vásárcsarnok. nem jegyeztem meg a nevüket, bal oldalon a végén a sarokban
)
Ez pont jókor jött, épp ma hoztam én is malackarajt a Fehérvári úti piacról.
Mondjuk az enyém rövidkaraj, fele ennyi bordából áll