der chef blogja
 

Római tavaszi bárány

IMG_9629

A piacon járva nagy örömömre találtam jóféle báránycombot, amire rögvest lecsaptam. Azt már tudtam, hogy mi készül belőle, mert már régóta meg akartam csinálni ezt a tradicionális olasz receptet.

Két személy részére vettem 0,5 kg báránycombot és nagyobb darabokra vágtam. Eközben a sütőt 180C-ra előmelegítettem. Lisztben megforgattam a húsdarabokat és magas lángon olívaolajban minden oldalát barnára sütöttem egy nagyobb serpenyőben (ez kb. 10 perc). Ezt követően sóval, borssal, rozmaringágakkal, zsályával és fokhagymával ízesítettem. Jól átforgattam benne a húsdarabokat, hogy minél jobban átvegyék az aromát. 2 dl karcos fehérbort 5 evőkanál fehérborecettel összekevertem és hozzáadtam a húshoz. Miután elpárolgott belőle a folyadék, hozzáadtam 2 dl felforralt vizet és a felkarikázott krumplit. Lefedtem a serpenyőt és már raktam is be a sütőbe. 1 óra sütés után levettem a tetejét és 20 percig sütöttem, hogy a teteje is szépen megpiruljon.

IMG_9603

Címkék: , , , , , , ,

Itt lehet hozzászólni !

*