der chef blogja
 

Yakisoba

Yakisoba 3

Legutóbbi bejegyzésemben már céloztam rá, hogy az ázsiai vonal erősebb hangsúlyt fog kapni a jövőben. Először egy japán receptre esett a választásom, ami nem tűnt túl bonyolultnak. A Yakisoba egyben egy japán tésztaféleség is, melynek (csakúgy mint a receptnek) rengeteg verziója létezik.
Az általam elkészített receptben csaltam egy pár helyen, de végül is nem egy japán étterem szusiszakácsa lennék. Először is két szelet malactarját feldaraboltam ujjnyi vastagságú darabokra, majd szójaolajban pácoltam 3 óra hosszáig.

Yakisoba 1

A hagyományos Yakisoba tészta helyett én spagettit használtam, amit normál módon kifőztem, leszűrtem. Mialatt főtt a tészta, feldaraboltam a zöldségeket: 3 gerezd fokhagymát, 3 újhagymát, 1 répát (vékony csíkokra) és egy negyed fej káposztát. Wok-ban kevés olívaolajon megpirítottam a fokhagymát, majd hozzáadtam a húst (szójaolajjal együtt) és magas lángon megsütöttem minden oldalát.
Ezt követően hozzáadtam a káposztát, a répát és tovább pirítottam őket, folyamatosan mozgatva a wok-ot. Pár perc után beleraktam az újhagymát, egy kupica pálinkát (szakét kellene természetesen hozzáadni), egy kevés fehérbort (ehelyett mirin-t kellene használni, ami a szakéhoz hasonló rizsbor), löttyintésnyi szezámolajat, fél teáskanál nádcukrot, sót és borsot. További néhány percig pirítottam még, végül hozzáadtam a tésztát. Öt perc után pedig kész is lett az én Yakisoba-m. Vegetáriánusok csinálhatják hús nélkül!

Yakisoba 2

Ha már én nem vagyok szusiszakács, akkor nézzük, hogy miként is csinálja egy igazi japán chef:

Címkék: , , , , , , ,

Itt lehet hozzászólni !

*