Magyaros szűzérmék

szűzérmék magyarosan

Háromszor futottam neki, mire végre sikerült összehoznom. Először hallgattam másra és a végén még betettem a sütőbe, így paprikás krumpli lett, aztán meg nem volt éppen fényképezőgépem, de akkor is valamiért rosszul sikerült. Viszont harmadszorra már rendben ment minden.

Először a pörkölt alap elkészítésével kezdtem: szalonnát olvasztottam, majd erre dobtam rá a finomra vágott vöröshagymát, miután megpirult fűszerpaprikát szórtam bele, kicsit pirítottam, majd – tűzhelyről levéve – vízzel felengedtem. Közben a szűzpecsenyéből ujjnyi vastagságú szeleteket, érméket vágtam, amelyeket kiveregettem, majd sóval, borssal bedörzsöltem. Lisztben megforgattam, és forró olajon elősütöttem. Ezután a húsokat a pörköltlébe helyeztem, és elkezdtem párolni. Szakaszosan engedtem fel vízzel és pirítottam zsírjára. Egy kicsit le is égett emiatt, de nem baj, mert így legalább karcosabb lett az íze. A víz helyett néhányszor Takler féle vörösbort használtam. Kb. egy fél óra elteltével hozzáadtam a karikára vágott paprikát, majd a kockázott paradicsomot, továbbpároltam. Egy idő után azt mondtam, hogy kész.

Közben burgonyát nagyon vékony szeletekre szeltem, és forró zsiradékban megsütöttem. Ezt egyébként karikacsörgő burgonyának is hívják. Majd a húsokat kiemeltem a pörkölt léből, amely lébe aztán beleforgattam a karikacsörgő burgonyát.

A tányérra helyeztem az érméket, köré a lecsós pirított burgonyát halmoztam. Zöldpaprikával díszítettem. Szerintem ez jobb volt mint amit a Róma Ételbárban ettem.

Mutasd a szűzérméd, megmondom, milyen az éttermed.

Pin It

Tags: , , , ,