A lekvárfőző mániám idei első termése. Sajnos az eperszezonról lecsúsztam, így az idei első lekvárfőzésem alapanyaga a sárgabarack volt. Egy balatonfüredi túrán szereztem be némi baráti segítséggel a barackokat, olcsón és valószínűleg az utolsó pillanatban.
A főzés viszonylag egyszerű, de elég időigényes. Tavaly a kimagozás mellett még a héjától is megfosztottam a barackokat (leforrázva a barackokat, könnyedén meghámozható), idén ez a lépés kimaradt, mivel ugye abban van a vitamin
)). A lekvár így is finom lett.
Tehát kimagozás után irány az óriás fazekam, ami a lekvárfőzéshez van dedikálva.
Ezek után már csak türelemjáték az egész. Hosszas kevergetés mellett a barackokból szép lassan lekvár lesz. Figyelni kell, hogy folyamatosan kevergessük, nehogy odaégjen. A cukrot én a vége felé szoktam hozzáadni, kb. kilónként. Jelen esetben a 9kg barackhoz nem egész 3kg cukrot használtam fel. Szeretem ha nem annyira édes, mint az összes boltban kapható lekvár.
Miután az ízével és állagával is elégedett voltam, előre gondosan kimosott és kiszárított üvegekbe mertem a lekvárt, majd meleg dunsztba tettem őket. Egy lépést már nem először felejtek el, mégpedig a Na-benzoátot. Egy kávéskanálnyit szoktam a teljes mennyiséghez tenni, mint tartósítószer, de ez megint kimaradt. Eddig nem fáztam rá és nem romlottak meg a lekvárok, remélem most sem fognak.
A tervek között szerepel még idén a szilva és a már tavaly is megénekelt birsalma.
Címkék: sárgabarack; cukor









[...] This post was mentioned on Twitter by Zsolt, Der Chef. Der Chef said: Új bejegyzés: Sárgabarack lekvár http://www.derchef.hu/2010-08/sargabarack-lekvar [...]
száraz-dunszt:) nem meleg:) de ahogy érzed…ez nem befolyásolja a lekvár finomságát…
Ha a pektintől nem irtózol, jelentősen rövidebb lesz a főzési idő, több a lekvár és frissebb az íze (nem oxidálódik, karamellizálódik).
Van egy bevált szilvalekvár receptem, amit nem kell keverni.
a sütőben készülő ecetes fajta? vagy más? megosztanád? köszi