Wang mester a császár: vagy Kong avagy pirított házi tészta

Ott kezdeném, hogy létezik a Wang éttermekben egy bizonyos házi tészta, amely az egyik legnépszerűbb étel, mi is kifejezetten ezért választottuk ezt a kurzust, hogy egy kicsit közelebbről megismerjük a ház egyik specialitását. Minden Kong mesterrel kezdődött, aki a Wang jobb keze, legalábbis a tésztákat illetően.

Kong mesterről sem tudni pontosan, hogy hány éves, de a tésztát úgy nyújtja, mintha 100 éve ezt csinálná. A tészta összetevőjéről nem kaptuk semmilyen infót, viszont azt láttunk, hogy a nagy tésztadarabból, hogyan lesz spagetti. Hát így:

Ez tökéletesen megágyazott már ott is a pirított házi tésztának. Először is a tésztát sima vízben 9 percig főzzük, leszűrjük. Vékony csíkokra vágjuk fel a húst (ez lehet szinte bármilyen sertés vagy marha, akár sonka is), és a zöldségeket: a káposztát, hagymát, répát.

Forrósítsuk fel a wokot, töltsünk bele annyi (ét)olajat, amiben kényelmesen megsül a hús (semmiképpen ne ússzon a hús az olajban, de ne is maradjon száraz). Akkor megfelelő a sütési hőmérséklet, ha az olaj fodrozódik, és enyhén gőzölög (nem füstölög). Elsőként tegyünk bele az olajba 1 tojást, és gyorsan süssük át, hogy kis darabokra essen szét, ezután jön a hús és a fokhagyma. Kevés szójaszószt adunk hozzá, majd a zöldségeket, végül erős pistát. Tényleg erős pistát használnak, ami állítólag pont olyan paprikakrém, mint Kínában, még az erősségi foka is. Őrület, ez a párhuzam. Pároljuk át a zöldségeket, hogy levet eresszenek. Sózzuk. Az átpárolt-átsütött alapba rakjuk bele a főtt tésztát, pirítsuk át jól az egészet. A végén jön a csodaszer, azaz egy kevés Na-Glutamát. Egy apró kulisszatitok: nincs fakanál, mindent fém lapátkanállal vagy merőkanállal kevergetnek. Egy másik: nem olívaolajjal főznek, hanem napraforgóolajjal, ezért nem ritka a közönséges olajszag az ilyen típusú éttermekben.

Ha hiszitek, ha nem, pont olyan pirított tésztát csináltunk mint Wang. Állítólag lehet kimérve is venni nyers tésztát Wangnál, így egyszer biztosan kipróbáljuk háztartási keretek között is.

Tags: , , , ,