Wang mester a császár: a kulisszák mögött

Wang mesternél tett látogatásunk záró akkordjaként bemehettünk a konyhába, ahol bepillantást nyertünk, hogy hol és hogyan is készülnek a fogások. Egyrészt izgalmas volt belülről látni egy konyhát, amely épp működés közben volt, másrészt pedig sikerült pár kulisszatitkot is ellesni.

Ami elsőre meglepő volt, hogy viszonylag kicsi volt – méretre – a konyha, ennek a megfelelően a személyzet sem volt éppen magas létszámú. Talán összesen öten lehettek, ebből már Kong mesterrel találkoztunk ugye, volt egy hidegkonyhás kínai fiú, aki a hideg (elő)ételeket készítette, ő eléggé vigyázzban állt, valószínűleg nincs folyamatosan munkája. Eközben a melegkonyhás társa pedig elég gyors mozdulatokkal rázta a húsokat, szedte ki a sült zöldségeket, pirította a tésztát, vagy éppen ki tudja, mit csinált, de minimum négyféle dolgot, ő volt a motor a konyhában.

A bárd téma itt is előkerült, tényleg mindenkinél bárd van, kést nem lehetett látni. Egyébként ekkor kérdeztem rá Wangnál, hogy ugyan, mondja már meg, hogy hogyan készül, az ízletes sertésfül. Elmondta.

Legvégül pedig a mi speciális kérésünkre összeraktak (ha úgy teszik összeráztak) egy étvágygerjesztő ökörpacalt, amelynek az elkészítése valóban néhány percet vett igénybe, és amely pillanatok alatt elfogyott a tányérról.

El kell ismerni, hogy Wang mester tud valamit, ráadásul azt nagyon jól tudja, úgyhogy ha valaki kínai vacsorán/ebéden gondolkodik, nem is nagyon van más választása. A pirított házi tészta pedig kötelező.

Tags: , ,