Isztambul

Nem vagyok könnyű helyzetben, amikor meg kellene fogalmaznom hosszú, bővített mondatokban, hogy Isztambulban, mi a jó, és mi kevésbé, persze mindezt csak tágabb értelemben vett gasztronómia szempontból. Ezért nem is kísérletezem, hanem egyszerű gondolatokba szedem, mi az ami tetszett, és mi az ami kevésbé.

Bármikor visszamennék a következők miatt:

tea (Çay): Azt hittem Anglia a teázás Mekkája. De szerintem köszönőviszonyban sincsenek. Itt mindenki (szegény, gazdag, férfi, nő, turista, helyi, fiatal, öreg, egyszóval mindenki) teát iszik. Jellegzetes tea az, és jellegzetes csészében kerül felszolgálásra. Pontosan két cukorral a legjobb, van, ahol kapásból ennyivel adják. Speciális (két emeletes teafőzővel) módon készül, először egy teasűrítményt főznek, majd ezt öntik fel forró vízzel. Mi is rákaptunk, szinte mindenhol kértünk, vagy kaptuk a főételek mellé. Egyébként pont ugyanolyan mindenhol az íze, néha kicsit erősebb, néhol gyengébben kínálják.

– gyros: na igen, mi más. Nemezeti eledel ez ott. Mostanában egészen felháborodtam, amikor a Szerájban voltam a körúton, igazából annak (és sajnos a legtöbb hasonló helynek) annyi köze van a gyroshoz vagy kebaphoz mint a külföldi paprikás csirkének a hazaihoz. A húsnak kint húsíze volt, meg is lepődtem, milyen erős bárány ízt éreztem az egyik helyen. Itthon szerintem darált marhahúsból van az egyik, azért eszem csirkéset mindig, mert a másiknak semmi íze nincs. Isztambulban ráadásul a csirkéből készült kebap olcsóbb is mint a bárány, nem meglepő módon. De ettem a sarki, turisták által látogatott helyen is, és ott is kategóriákkal jobb a gyros mint otthon, szóval ezt általánosságban kijelenthetjük. Egyébként sok minden nincs a tésztában a húson kívül, talán egy kis paradicsom, amit a hússal forgattak össze.

– Çelebi étterem: ez egy egyszerű étterem, a Taksim tértől nem messze. Kifejezetten felüdülés a sok turista-gyros és egyéb között. Nem vezetnek bonyolult konyhát, de itt autentikus betekintést nyerhetünk a helyi konyhába, ehetünk rendes kebapot, megkóstolhatjuk a lachmacunt (ejtsd: lamacsun), és kapunk “nagyra nőtt” pita tésztát. Ezt a helyet nekem Sous Chef kolléga ajánlotta, amikor kérdeztem, hogy mégis, melyik kaja a jó ott. Csak annyit mondott, hogy bármelyik. Szóval szinte lehetetlen hibázni. Kapunk teát a végén grátisz.

– Ayran: várom már mikor lehet a boltokban ilyet kapni. Egészséges, finom tejtermék ez, érdemes lenne behozni egy rendes márkát, amit itthon kapni néha vízhajtó hatású.

Simit Sarayi: egy helyi lánc, ahol reggelit kapunk, és teát minden mennyiségben. Jó volt ide néha betérni, nyugodtan megihattuk a teát, a friss narancslevet, és jól esett néha a reggelire vett bürek.

simit: elsőre bizarrnak tűnt ez a kalács, de amikor a tengerpartot bámultan, hibátlan társa volt a teámnak.

– makuka, szotyi: vagy ahogy ott ismerik ay çekirdeği. Jó sós, tönkreteszi a szánkat, de nagyon friss, és úgy is árulják kimérve a tengerpartok körül mint nálunk régen a focimeccseken (nem tudom, most hogy van, régen voltam már meccsen, de remélem még vannak makuka árusok). Időközben találtam egy török élelmiszerboltot itthon, ahol lehet ilyen makukát kapni. Jelenleg szerintem nincs jobb a városban az ott kaphatónál.

– gránátalmalé: minden sarkon van egy “gyümölcsös”, aki facsarja a narancsot, grapefruitot, és a gránátalmát, ami annyira érett, hogy majd szétrobbannak a magok. Jó kis vitaminbomba, narancslével keverve. Olcsónak, nem olcsó, de legalább az van benne, amit gondolunk.

– apró ökoszisztémák: a parton a fish kebap mellett vannak a savanyúságárusok, akikről elsőre nem tudni mi a céljuk, hisz ki vesz egy adag savanyút csak úgy. De kiderül, hogy a halszendvics árusok miatt vannak ott. Közben pedig gyerekek szaladgálnak az emberek között, árulva a nedves törlőkendőt, hisz dzsuvás lesz a kezünk. Na ez már sok volt, mindenünk halas volt ugyan, de nem vettünk tőlük kendőt.

– török kávé: zaccos, kemény ital, nem annyira elterjedt mint a tea. Jó, ezért nem mennénk vissza.

– baklava: nagyon jó a baklava, nekünk a kevencünk a kakaós volt, mivel ez volt az egyetlen, amiben nem volt dió, és pisztácia is csak elszórtan. Nem értem, hogy miért nem árulnak még több ilyet.

– Raki: a repülőn jól esett, fájt a fogam, és kellemesen ellazított.

– töltött kagyló: van ilyen is, rizses töltelékkel van töltve, citrommal meglocsolva kell fogyasztani. nem rossz.

Ami kevésbé tetszett:

– Kunkapi és Kadiköy halpiac: nem találtunk rendes haléttermet sem.

– Ciya Sofrasi étterem: nekünk soha nem lesz az egész földkerekségen az egyik kedvenc éttermünk. Nem mondom, nem rossz a hely, de egy halpiac mellett, aki nem árul halat, nekem nem tud egy szintnél feljebb jutni.

– Salep: ez valami pudinghoz hasonló dolog, én rühellem a pudingot, így ezt is.

– fagyiárusok: először kérdezik meg honnan jöttél, majd kapod az árat. Nem szimpatikus, még akkor sem, ha amúgy vicces (elsőre), ahogy szórakoznak az emberrel a fagyi kapcsán, kiveszik az ember kezéből vagy ötször mire végleg megkaphatjuk.

– fornetti a metróban: azért mindennek van határa.

(A képen szereplő Lacoste póló a szerző sajátja, átszámítva 1,200 Ft-ért vette, bár nem tudott alkudni, de így is büszke rá. Csak azt sajnálja, hogy bőrdzseki és arany nem került a testére).

 

Tags: , , , , , , , , , ,