Balatoni (hal)körkép

Két éve már belementünk, hogy milyen is egy balatoni büfés, sőt korábban megosztottuk félelmeinket  a balatoni fogassal kapcsolatban. Most egy kis nyaralás erejéig Balatonon voltam, így megint megjelent előttem a nem túl fényes jelen, részben, ami a balatni büfést illeti, részben a halkínálatot. Igazából nagy kedvvel indultam le a sound-ra, mivel a Magyar Konyha című újságból – amit korábban egy fokkal jobbnak tartottam – megjelentette megint a balatoni top helyeket, köztük Zamárdiban is egy halsütőt.

A gond a Magyar Konyhával kezdődött, mivel pontosan ugyanazt a listát másolta az idei számba mint amely már tavaly is megjelent, egy az egyben, kb. mint hogy én most belinkelem bármelyik posztot, ők is “belinkelték”. Ennél azért talán gyorsabban változik a gasztronómia, vagy legalább is biztosan feltűnnek új üstökösök, vagy ami valószínűbb, letűnnek. A Magyar Konyha még fontos momentum lesz a későbbiekben.

Szóval Zamárdiban utaztam, és történetesen volt egy kis időm, így elbarangoltam Zamárdi-felsőbe, ahol Halas Karcsit kerestem. Nem volt könnyű, de megtaláltam. Vannak olyan helyek, amiket ha meglátok, akkor megnyugszom, baj nem lehet, vagy ha baj is van, jól fogok reagálni. Ezúttal is ez volt. Örömmel láttam a táblán, hogy a hekk mellett van fogas is. De én tartottam magam a Magyar Konyha ajánlásához, hogy ha Halas Karcsihoz megy az ember, kősüllőt egyen. A kiszolgálás a pultban nem volt túl kedves, de Karcsi amint meghallotta, hogy kősüllő, akkor tudta, hogy egy magyarkonyha olvasóval van dolga. Elmagyarázta, hogy a kősüllő speciális típus, nehéz fogni, illetve nagyjából senki nem mondja meg, hogy az nem rendes süllő, bár ő igen. Ettem egy fogast, meg egy halászlevet, nagyon meg voltam elégedve, a minőség nagyon rendben volt, mindenkinek ajánlom a helyet, és ha már elmegy addig, akkor nehogy hekket egyen.

Zamárdi után pedig jött Balatonlelle, ahol az ajánlás a Nádfedeles Halsütőt említette. Ez már Halas Karcsi alatt volt egy kategóriával, mivel a menülapon a fogas mellett kettővel – a manapság nem jól csengő – pangasius is ott volt. Sőt a rántott sajttól kezdve, a bolognai spagettin át, minden. A fogas nagyon jó volt, sőt még a hozzá kért majonézes krumpli is átment a rostámon. Viszont aztán (másnap) kértem harcsapörköltet (nem is értem miért nem paprikás), de az már nem volt annyira finom, ezért meghagytuk kedves emléknek a fogast.

Majd elindultunk nagy reménnyel Badacsonyba, ahol Szeremley Hubához mindenképpen benézünk. A már korábban említett újság szerint kedd szünnap, meg amúgy két helyen!? is van fogadója Szeremleynek (Szent Orbán fogadó, meg Szeremley Borház), amit a Google sem cáfolt meg. Ilyenkor bejön a marketing szó, hogy tudni kellene melyik a termék, miért más a másik, és ha kettő van, hogy tudjuk megkülönböztetni. Na az történt, hogy ezen a honlapon járva, megerősítettek minket, hogy zárva vannak, így elgyalogoltunk a Badacsonytomajba a Muskátli Kisvendéglőbe, amelyről szintén ódák zengtek a már korábban említett újságban. Nem érte meg ennyit gyalogolni az biztos volt egyből, amikor jó öt perc után jött oda hozzánk a jól láthatóan tanuló pincér. Az ételekkel nem volt gond, bár amikor a rutinos pincér hosszas mondókával adta a pacalt meg a lecsót, felhúztam a szemöldököm, hogy ez még menő-e, de úgy fest igen. A cigánypecsenyém száraz volt mint az élet, a lecsó elment. A pacaltól majdnem hánytam, de ez nem az ő hibájuk, még nem ettem mást, csak Wang mester pacalját, ahhoz képest ez nekem ehetetlen. Összességében úgy távoztunk mint egy átlagos útszéli fogadóból. Es ugye az újság szerint ez egy jó hely.

Egy kiadós séta vissza következett, majd felsétáltunk a hegyen, hogy kívülről megnézzük a Szeremley birtokot is. Akkor már tudtunk, hogy őrültek vagyunk, bár többször feltettük a kérdést, hogy nyár közepén egy nap szünnap az olyan régivágású vagány dolog-e vagy csak lúzerség. Na már most felfelé bandukolva már tudtuk, hogy mi vagyunk a hülyék, hogy az internetnek hiszünk nem a józan észnek. A Szeremley nyitva volt, elég nagy forgalom is volt. Amikor meglepődöttségtől átitatódott érdeklődéssel kérdeztük a pincért, hogy a honlapon, miért ez van, nevetett, hogy ő nem nézi a honlapot, mármint, hogy ott frissül-e bármi. A bejegyzés ezen a pontján hívnám fel a kkv-s gasztro környzetben dolgozók, különös tekintettel a balatoni helyek, halsütők figyelmét, hogy csináljanak honlapot, mert behozza az árát, sőt akár több forgalmat is tud odairányítani a helyhez. Sok ember így tájékozódik ebben a zűrzavaros világban, nekik gyújtsatok fáklyát, meg fogják hálálni. Akik pedig már megtették a kezdő lépést és van honlap, szóljanak a sógor fiának, hogy html-ben írja át legalább a pontos nyitva tartást. Még egy-két hasznos dolog: ne flash-ben készüljön az oldal, nyitóoldalon már legyen ott a nyitvatartási idő, telefonszám, a menü pedig egyből elérhető legyen. Ha mobilizált a weboldal, akkor el fognak tőletek ájulni a vevőitek, meglátjátok. Visszatérve a Szeremley Birtokra ettünk egy mangalica válogatást, bár alig fért már hova, amitől nem ájul el az ember, ha amúgy a piacon vásárol háztáji termélőktől. A must ütött, imádom a mustot.

Aztán következett egyik este a méltán népszerű Kistücsök, amelyben mi is jártunk már korábban. Ezúttal az utóbbi évek alatt kialakított új helyiségben foglaltunk helyet, ahol már az első vilmos pálinka (Brill), majd házi szörp (tényleg valódi, ők csinálják, és az ízén is érezni lehetett, hogy még a házi között is kiemelkedik) után tudtuk, hogy ez is jól fog alakulni. Jól is alakult, minden hibátlan volt, amit a házi krémessel koronáztunk meg. Továbbra is maximálisan ajánljuk  a helyet, még azt is megbocsátjuk, hogy minden szemtelenül drága, nem is az ételekre gondolok, hanem pl. a korsó Dreherre, ami 790. Azok talán kevésbé indokoltak, de amíg a kereselet nagyobb mint a kínálat, az ár nem lefelé mozog. De ez legyen a legnagyobb baj.

Aztán már nagyobb hely nem volt ütemben, maradt a lellei strand, ahol bebizonyosott, hogy már egy palacsinta is sok helyen megugorhatatlan szint, vagy csak én vagyok szokás szerint kényes. Utálom a lekvártól szétfeszülő palacsintát, nem tolerálom, hogy a kakópor és a porcukor a palacsintában magától keveredik össze, és a fahéjból nem kell sok a porcukorba, mert barnát fogok köhögni. A hekket nem sütik frissen, pedig ha már az ember csak ezt mer ott enni, akkor legalább legyen friss. Úgy kell külön kérnem, hogy nekem frissen sütött kell. És akkor van az a nézés, hogy most én hülye vagyok, vagy azt hiszem ők romlott kaját adnak.

Ez az én idei történetem, csalódtam a Magyar Konyhában (javaslom, hogy azért ennél jobban menjenek bele az aktualitásokba), örültem viszont, hogy ehettem többször fogast, és a Kistücsköt pedig senki ne szalassza el, ha a közelben van. Szeremleyhez pedig már csak a kilátásért érdemes betérni, és ne feledjétek, nincsenek zárva kedden.

 

Tags: , , , , , , ,