This is England: London II.

Először azt gondoltam, hogy miért is írnék újból, hisz sok újdonságot nem fogok látni. De ahogy azt lehetett sejteni London mégis tartogatottt meglepetéseket. Korábban már nagyon sok helyet, ételt, újdonságot kipróbáltam Londonban, ezért most elég összetett “kutatómunka” előzte meg, hogy hova is kellene mennem. Persze voltak régi ismerősök is mint az Icecreamists, ahol végre kaptam anyatej ízű fagyit. Ezt nevezem én újításnak és figyelemfelkeltésnek, amíg mi még csak a mentás epernél, meg rozmaringos fehércsokinál tartunk, más már rég ‘Baby Gaga’ (ez az anyatejes) vagy ‘Sex bomb’ típusokat vezet be (ez utóbbi viagrás). Aztán megint ettem friss osztrigát a Borough Market-en, ebből tényleg bármennyit fel lehetne szippantani. Ugyanitt – ha már fagyinál is tartottunk – kecsketejből készült verziót árulnak, amely ízét tekintve kifejezetten üdvözítő próbálkozás.

És akkor néhány újdonság. Új kedvenc helyem van, a neve Lobster & Burger. A koncepció a névből egyértelműen kiderül. Vagy hamburgert vagy homárt kérhet az ember. A választás egyértelműnek tűnik, de a hamburger is állítólag kiemelkedően jó. Én a homárt kértem, és kaptam is egy elég nagy példányt, mi több egy tálcát, amin volt sült krumpli (de nem ám olyan szokásos, hanem vékonyra vágott, tökéletes ropogósságú változat, nem is értem, hogy még ebben is vannak szintek), egy kevés saláta, illetve olvasztott vaj, illetve fokhagymás szósz. A homárt lehet kérni grillezve is (másodszor – mert persze vissza is tértem – már így kértem), de először csak simán megfőzve. Ami érdekes, hogy ezzel a rákkal igazából jól lehet lakni, miközben van élmény is, mert azért az ollóiból ki kell szedni valahogy a húst. Ár szempontból olcsóbb mint egy közepes kínai a Sohoban. (20 font egy tál). Aki Londonba megy, és a tengeri herkentyűkkel tisztességes viszonyban van, érdemes kipróbálnia. És ha már homár, Woody Allen is megküzdött vele az Annie Hallban.

Aztán elmentem a Jamie Oliver féle Jamie’s Italian étteremben, amely kellemes meglepetés volt. A nagyon népszerű dolgokkal mindig az a baj, hogy útközben eltűnik a minőség, ez szerencsére ebben az esetben nem volt igaz. Egy elég kedvelt hely ez, de mind a kiszolgálás, mind az ételek és választék nagyon profi volt.

Aztán amikor Covent Garden körül jártam, becsatlakoztam az iPhone5 őrületbe, legalábbis csak addig, amíg megnézhettem az új telefont és csinálhattam vele néhány képet magamról. Na de nem is ez a lényeg, hanem, hogy pont akkor volt Diet Coke promó is, amelynek keretében meg lehetett kóstolni az új, extravagáns “csomagolású” Diet Coke-ot, amely ezúttal Jean Paul Gaultier formába került.

Ezúttal is rengeteg helyi “csemegét” hoztam (mert beszabadultam a Selfridges-be, illetve a John Lewis sem volt rossz), de mégis kiemelném, a Mr. Trotter’s féle közönséges tepertőt, amely jó péléda az angol hozzáállásra, hogy hogy lehet, egy egyszerű és nem is túl-, hogy is mondjam, népszerűsített sertés termékből ilyen finom és “modern” dolgot kihozni. Persze már az üzenet is a szokásos megközelítésű: “It’s made from prime British pork skin from the finest British pigs. It’s cooked in small batches by hand. And it’s seasoned without a trace of MSG.” Biztos vagyok benne, hogy az általunk kisütött tepertő is legalább ilyen izgalmas lenne egy megfelelő csomagolásban.

Na jó és még egy termék, a Joe&Seph’s kecskesajtos-feketeborsos popcorn, amit szintén érdemes kipróbálni.

Ezúttal is volt koncert, Jens Lekmannal búcsúzunk.

Tags: , , , , , ,