This is England: London III.

koya_876_modÚjból Londonban jártam, ahol mára elég magabiztosan mozgom legalábbis gasztronómia szempontból. Mostanra sikerült szinte tökéletesen eltalálni, pontosabban megtalálni a forrásokat, amelyek alapján jó helyeket, termékeket lehet találni Londonban. Persze kell azért némi szerencse is, mert van, amikor egy helyről ódákat zengnek és valójában nem jó. Ezúttal is elég alaposan felkészültem, megterveztem az útvonalat, és igazából szinte tökéletesre sikerült az út, számos izgalmas dologban volt részem.

Volt persze sok ismétlés, amelyet egész egyszerűen nem tud kihagyni az ember. Ilyen volt a Burger&Lobster, amelyről már múltkor beszámoltam, mindenkinek érdemes kipróbálni egyszer, de ne ebéd- vagy vacsoraidőben menjünk, mert nem lesz helyünk. Aztán a Borough market, amit szintén nehéz kihagyni, nem is a piacot, hanem a friss osztrigát. Ezúttal is felszívtunk párat. Az osztriga volt a főétel, előtte ettünk azért előétel gyanánt egy szendvicset, amiben friss rump steak volt sütve, négyféle mustárt lehetett még a húsra tenni.Borough Market rump steakNem nagy ötlet, de egyrészt nagyon finom volt a szendvics, és a mustárok is jól illeszkedtek. Ebben az angolok nagymesterek egyébként, erre folyamatosan rá kell, hogy jöjjek. Hihetetlenül jól tudnak csomagolni, jól fogalmaznak, egyszóval vonzóvá tudják tenni a portékájukat. Pont a korábbi borough-i kiránduláson esett meg, hogy egy látszólag fasírtos szendvicset vettem, ami nem volt amúgy túl jó, de ez a leírás nagy kedvet csinált hozzá, pont annyit, hogy meg akartam kóstolni: “Boston sausage pork burger, Neil’s yard dairy colston basset stilton, Jock’s rocket, west country preserves red onion marmelade in an Aston’s bakery organic English muffin.” Aztán arról még nem is beszéltem, hogy a legtöbb csomagoláson hosszan leírják, hogy hogy jutottak el odáig, hogy belevágjanak az adott üzletbe, vagy milyen egyedi nyersanyagot használnák, vagy éppen mennyire megvetik a mesterséges ízesítőket, amelyet semmilyen szín alatt nem használnak. (erre a yoyo’s bear nevű édességgyártó már csak azt írja a csomagolásra, hogy “no added nonsense“). Egyébként az ilyen típusú írásokra a legjobb példa a Pret és az innocentdrinks csomagolása, amelyeken mindig lehet derülni is kicsit.

Sok új terméket is kipróbáltunk, ilyen volt a vita coco féle kókuszvíz, amely bűn rossz, viszont az innocent régiúj terméke a juicy water igen jól esett, és tényleg jobb mint a hagyományos gyümölcslevek.

vita coco juicy waterVettem pár ún superfood bart, amelyek ilyen grillázs-kókusztekercstészta állagúak, és nem igazán jó ízűek. Sajnálom is, mert a Loveraw-hoz hasonló szép csomagolást már rég láttam. Viszont a Melting Pot kézzel készített fudge-dzsa (ír likőr és fehér csoki ízű) meggyőzött, ízlett nagyon, csakúgy mint a yo yo’s Bear féle gumi gyümölcstekercs. Végre kaptam mikado pocky féle banános kekszrudat is, az egyik kedvenc japán édességem.

london bestofNem ettem még soha zöldségcsipszt, meg az okra nevű növényről sem hallottam még soha. Izgalmas íze van, nem mondom, hogy a kedvencem lesz, de néha jó a szokásostól teljesen eltérő ízeket kipróbálni.

okraEgyébként ezeket a Wholefoods nevű ‘boltban’ találtam, ami olyasmi mint nálunk a Culinaris, csak háromszor akkora.

Fagyi. Ebben már nem voltam felkészülve nagy újdonságokra, mert úgy éreztem, hogy az Icecreamists után már nem érhet meglepetés. Mígnem Camdenben be nem tévedtünk egy elsőre őrült professzor laboratóriumára emlékeztető helyre, a The Chin Chin Laboristsba, ahol fehér köténybe ott helyben állnak neki fagyit “kotyvasztani” nekünk folyékony nitrogénnel. (most jövök rá, hogy múltkor pont ilyen anyaggal szedték le a bőrgyógyászaton a nyakamon lévő “bőrfüggeléket”).

chin chin labSzóval egy elég izgalmas hely volt, és a cajeta crunch – mexican caramel (“wonderfully creamy caramel ice cream folded with pieces of cinnamon cashew brittle. Too moreish for words” – ugye megint a megfogalmazás) íz is adta magát. Amúgy két fiatal csinálja, akik tulajdonosnak tűntek, abból gondoltam, hogy nagyon kiakadtak, amikor valaki egy Time-out-tal a kezében jött, hogy ő jött, aztán az ott lévő képet megnézve, nem örültek, mivel az finoman szólva nem adta át a hely hangulatát. Így van ez, amikor egy jól felépített termékről beszélünk, nem fér bele a nem kontrollált tartalom.

chin chin labAztán fagyi kapcsán még kipróbáltuk London egyik legjobb fagyizóját, a Gelupot, ami nekem meg sem közelítette az előbb említett labor színvonalát, de még így is fényévekre van tőlük a nálunk népszerű bármelyik kézműves, meg rózsa alakú fagyi.

gelupoVan egy japán étterem, a Koya, amelyről mindenki ódákat zeng, és általában hosszú sor van előtte (innen lehet könnyen megtalálni). Egyszerű, sallangoktól mentes a hely, udon tésztát kínálnak meleg levesben vagy hideg öntetben (nyitóképen) forgatva. Ingyen vizet kapunk (ilyet nem tapasztaltunk még Londonban), amely egyből szimpatikussá teszi őket. A jollyjokert, azaz a buta miso levest kértük. Ezt kérje mindenki, aki odamegy, a legjobb. A többi amit ettünk még, az csak másodhegedűs lehetett. Legközelebb pedig majd beülök a konyha elé, ha már ott is lehet enni, aztán néha szólok, figyelj már oda túlfő az a tészta. 😀

koyaHirtelen ötlettől vezérelve beugrottunk a Notting Hillen lévő régiségpiacra, ahol véletlenül betértünk, az amúgy szintén jól ismert és népszerű reggelizőhelyre a Gail’s pékségbe, ahol egy tükörtojást kértünk spenóttal. Íme:

gail's bakeryRég ettem ilyen jót. Aztán ki akartam próbálni azt a dolgot, amit scone-nak hívnak, ezt az angolok előszeretettel fogyasztják reggelire, de ez inkább egy vajas keksz pogácsára emlékeztetett mint a kenyérfélére (amire amúgy én számítottam), de lekvárral egész ízletes desszertnek bizonyult.

gails's bakeryA teájuk az pedig egészen kiemelkedő volt. Már fejtegettem korábban, hogy hogy szeretem az earl greyt, na itt ami volt, az pont olyan volt, amit a legjobban szeretek, meg is kérdeztem, milyen márkával dolgoznak. Teapalace a márka, és a felszolgáló lány (aki szerintem a főnök lánya volt), csak annyit mondott, hogy “quite nice“, illetve hogy ez az egyik legjobb, ezért rendelik onnan.

Végül az utunk az épp fekapott Shoreditch negyedbe vezetett, ahol London épp legmenőbb éttermébe, a Hawksmoore-ba volunk hivatalosak. Ez alapvetően egy steak étterem, így ne lepődjön meg senki, hogy kirendeltem a t-bone-t. Egyszer ugye mi is próbáltunk már grillezni t-bone steaket, de azért ez ahhoz képest fényévekre volt. Köretnek velős csontot kértem. Minden annyira ízlett, hogy aztán másnap egészen rosszul lettem. Nem tudom, hogy tényleg azért mert hirtelen olyan jól esett, vagy túl sok velős csontot ettem (ami már kevésbé esett jól 50 deka hús után), de azóta is regenerálódom, és nem tudok tömény húsra gondolni. Na nem baj, megérte a szenvedést.

hawksmoorNos, így telt el a mostani londoni kiruccanás, és sikerként könyvelem el, hogy szinte csak jót, még londoni szemmel is aktuális dolgokat sikerült megcsípni. Most egyelőre tanácstalan vagyok, ha legközelebb megyek, akkor mit lenne érdemes kipróbálni.

Tags: , , , , , , , , ,