Étterem: Rosenstein

rosenstein kóser szilvapálinkaMár régóta napirenden volt a Rosenstein étterem, de valahogy eddig nem jött össze, nem vettük komolyan a feladatot, hogy ide mindenképpen el kell mennünk. Eddig. Bevallom én amire először felfigyeltem, az a szilvapálinkájuk volt, pontosabban annak a csomagolása. Rég láttam ilyen szép palackot és cimkét, de erről még később is ejtek pár szót.

Ott kezdődik minden, hogy bizony ez a Keleti pályaudvar mellett van. Ez már önagában kedvét szegné az embernek, de a legmeglepőbb, hogy bizony ez a Mosonyi utca (ahol az étterem van) annyira békebeli, hogy mintha ebbe az utcába fordulva visszautaznánk néhány évtizedet, majdnem vártam, hogy lóháton jöjjenek velünk szembe az emberek. Nem tudom, hogy csinálják, de a “keletiből” semmit nem érzékelni, így egészen jó az étterem fekvése.

Az étterem belső része is már elsőre barátságos, nincs feszengés, a pincérek is szimpatikusak. Nem is nagyon húztuk az időt, kikértük a már fentebb is említett kóser szilvát, ami kapcsán megkaptuk az üveget is, megnézhettük közelről is, milyen szép a palack. A pincér ekkor még nem tudta, de én igen, hogy ebből veszek egyet. A pálinka maga nagyon aromás, tökéletesen ágyazott meg az ételeknek.zsidó tojásHideg vegyes ízelítő keretében kóstoltuk meg a híres zsidótojást, ami különösem finom, de ez kevésbé meglepő, ha tudjuk, hogy azt libamájjal és annak zsírjával együtt keverik ki. Mellette a tálon még kaptunk ropogós libatepertőt, sajtokat és padlizsánkrémet, hozzá friss kenyér és pirítós. Ekkor már éreztük, hogy túlvállaltuk magunkat. Ekkor jött a leves, én még ilyen jó tárkonyos őzragulevest nem ettem, annak külön örültem, hogy végre egy raguleves, amiben nincs zöldborsó. A vadak egyébként nagyon dominálnak az étlapon, de ez egyáltalán nem baj.

A főétel libamáj volt tokaji mártással, illetve belekóstoltam a rosé kacsamellbe is, ami rókagombás gnocchi-val érkezett. Mindkettő tökéletes megkoronázása volt az estének, tokaji mártást valószínűleg a szakközépiskolában kóstoltam utoljára, ahol szintén tisztességes barnamártás volt a mártás alapja.

rosé kacsamell rókagombávalMit is mondhatnék összefoglalásképpen, mert érződött a sorok között, hogy remek hely a Rosenstein étterem, érdemes mindenkinek kipróbálnia. Már csak azért is, mert ilyen aromás és szép csomagolású pálinkával sem lehet minden nap találkozni. Amiért pedig biztosan visszamegyek majd télen, az a malacfül saláta lesz.

 

Tags: ,