Kezdjük azzal, hogy nagyon hangulatos a hely, nem nagy, de így legalább azt érzi az ember, hogy nyüzsgés van körülötte jó értelemben. Viszont azáltal, hogy kicsi, nem sok jó hely van az éttermen belül. Én speciel nagyon nem szeretek úgy ebédelni, hogy azt érzem, hogy vigyáznom kell, nehogy útban legyek, meg hogy, állnak felettem, vagy éppen jön a hideg a fal és ajtó-ablak mellett. Ezért már ha tudom, hogy megyek, kérem, hogy a “tábla alatt” foglalják az asztalt, ha lehetséges. Ültem én már a galérián is, az üzletvezető íróasztala mellett, mondjuk annak is megvan a varázsa. Ha nem foglalunk asztalt esélytelenek vagyunk, ha pedig fél egyre megyünk, várni fognak ránk, ez sem szerencsés.

Az ételek. Igen, ez az aminak vinnie kéne a prímet. Nem viszik, mármint tisztességesen el van készítve minden, de nekem hiányzik az Olimpia, Csalogány, Mák, stb. szintje, még akkor is, ha tudom, hogy más az árfekvése az összes előbb említett helynek. De sajnos egy húsleves vagy raguleves az majdnem olyan mint valamelyik egyszerű étteremben. A Rossini bélszíntől sem ugrottam ki az ablakon, pedig azt még a Pastramiban is nagyon jól csinálják. A díszítéssel sem töltenek túl sok időt, nemrég tatár beefsteak-et ettem, és sajnos elég puritán módon jött. A kedvencem amúgy a grillezett gomolya, joghurtos salátával, na azt ajánlom mindenkinek, főleg most a fogyókúra, húsmentes év eleji időszakban. A másik kedvencem a Gulácsi palacsinta (a lenti képen). Világbajnok. Szilvalekvárral van töltve, mákkal van megszórva. Ha még nem vagyok tele, mindig eszem egy ilyet. Egyébként szerintem túl széles a választék, még ha jellegben sok is a hasonlóság, érzésem szerint, nem kellene ilyen hosszú étlap és ilyen hosszú napi ajánlat. Ennek ellenére, néha nagyon jó specialitások vannak.

A személyzet viszont a legjobb talán, kevés helyen találkoztam ennyire képzett, megfelelően “mozgó”, és pont annyira “zavaró” felszolgálókkal, amennyire kell. Sehol egy felhajtva hagyott pólógallér. A tulajdonos/teremfőnök nagyon szimpatikus figura, látszik, hogy mindenkit ismer, és hogy jól érzi magát a placcon. Mindig megkérdezi, hogy minden oké volt-e, és kézfogással búcsúzunk. Szerintem ezek kellenek, főleg ha ez valamennyire őszinte.

Szóval látszik, hogy bajban vagyok, amikor véleményt kell alkotni. Nekem pozitív összességében a benyomásom, és bízom benne, hogy ezeket a, nevezzük, gyermekbetegségeknek, le tudják idővel vetkőzni, és az egyik legjobb hazai mini-éttermévé válik. Én folytatom a tesztelést, az egyszer biztos.

Tweet

Nem tudom ki. hogy van vele, de feltételezem, hogy a legtöbb internetes napló életében eljön egy pillanat, amikor leszáll a blog íve (elsősorban kedvben mint látogatottságban), és dönteni kell a ‘hogyan továbbról’. Így vagyunk ezzel most mi is. Elfogytunk, minden értelemben. Kevesebbet írunk, kevesebb kedvvel, unjuk a szokásos témáinkat, unjuk magunkat, magasztosítva, alkotói válságban szenvedünk. De még mielőtt mindenki temetne, vagy túlságosan is szomorú lenne ez a bejegyzés karácsony szent ünnepén, elmondom, hogy tettünk lépéseket, hogy ez megváltozzon. Jövőre indítunk legalább egy új rovatot, irányt, amelyről még csak rébuszokban beszélhetek, de egy hiánypótló irány lenne. Nem tudjuk, meddig jutunk vele, de magunknak is kell az inspiráció, úgyhogy majd menet közben kiderül, hogy bírjuk-e, akarjuk-e. Ha ez menne, akkor szintén van még egy-két új ötlet a tarsolyunkban, de erről még felesleges beszélni. Szóval jövő év elején felszívjuk magunkat, aztán meglátjuk.

Na de akkor jöjjön a számvetés. Ahogy már a szomorú bevezetőmbe jeleztem, nem állunk jól számokkal. A bejegyzések száma folyamatosan csökken. Ezt a következő chat remekül példázza.

Ha személyeskedünk, akkor azt látjuk, hogy én, der Chef írtam a legtöbbet, számszerűen 35-öt, de ez a tavalyi 64-hez képest semmi. Poissonnier enyhén csökkent (17-ről 12-re), Commis de Cuisine erőteljesen csökkent (18-ról 8-ra), és hát Sous Chef kolléga a nagy vesztes, a tavalyi 20 bejegyzés után egyedül egy szarvassültről írt idén.

Sok jó dolog is történt azért ebben a néhány bejegyzésben. Például elindult a der Pék rovat, amelyre elég nagy kereslet van, sokan sütnek kenyeret, és egyre többen használnak teljes kiőrlésű lisztet ehhez alapanyagként, szóval ez az év egyik nagy újítása volt nálunk. Jártunk Londonban megint, sőt ezúttal Edinburgh-ben is. És ez volt az az év, amikor rákaptunk a kínaira, Wang mesternek hála megismerhettük, milyen is az igazi kínai konyha a gyorséttermi változat után. Vettem is emiatt egy bárdot. Bár nem tűnik nagy dolognak, mi mégis büszkék vagyunk, hogy idén megsütöttük azt a T-bone-t.  Szintén apróságnak tűnik, de ipad barátok lettünk, tehát már táblagépen is öröm minket olvasni. Ami viszont ennél nagyobb dolog, hogy ebben az évben is meghatároztuk a következő szezon divatszíneit, már ami a disznóvágás divatját illeti.

Ami a legfurcsább, hogy a csökkenő bejegyzésszám ellenére nőtt az oldalunk látogatottsága, amely vélhetően a szerényen növekvő népszerűségünkön túl, a facebook jelenlétünk, és a google barátságunk eredménye, ez utóbbi pedig tudjuk, hogy kinek köszönhető. Szóval 2011-ben 80,000 egyedi látogatót vonzott a blogunk, amely duplázást jelent az előző évhez képest, ezek a felhasználók 140,000 oldalletöltést generáltak, amely szintén majdnem duplázást jelent, szóval ezzel a trenddel végül is kiegyeznénk.

Kulcsszavak szempontjából, a legtöbben a tatár beefsteak-re jöttetek a keresőből, de – meglepő módon – a valóban kiugróan jó meggyszörpöm is sok embert vonzott be, nem beszélve az élesztő nélküli kenyérről, ami talán az egészséges étkezés térnyerésével pláne nem meglepő.  A kereső mellett sokan rss-ből néznek minket, tavaly 904-en követtek minket, most 1943 feliratkozottunk van, ami lássuk be nem rossz növekedés szintén. Lehet, hogy még kevesebbet kellene írnunk? A viccet félretéve, twitteren már 135 követőnk van (tavaly 107), 138 embernek pedig tetszik a blogunk a facebook-on. Egy pillanatra elidőznék itt is. Legnépszerűbb bejegyzésünk – facebook like alapján – a Wang mester főzőkurzusa volt (15 like), éppen megelőzve az idei hízóvágást (12 like).

Amúgy elkezdtünk mindenfélét is írogatni, megosztani a nyári konyhánkban, amely kevesebb időt vesz el tőlünk, mégis hasznos lehet sokunknak, ha látunk egy-két érdekes dolgot, ha már annyi külföldi gasztrolapot olvasunk. Az idei év legjobb, pontosabban legáhítottabb képét is innen választottuk, ami a poszt nyitóképe lett, kicsit visszaemlékezve a nyár ízeire, színeire.

Ezzel az összefoglalóval köszönnénk meg mindenkinek, aki minket választott 2011-ben, és egyben jelezzük, hogy jövőre találkozunk ugyanitt.

BUÉK.

Tweet

Egyszerű, gyors, ha fázol felmelegít. 

A receptet a BBC Good Food magazinjából vettem, kis átalakítással. Nincs is mit hosszasan beszélni róla, íme az összetevők, amiket használtam:

• sok fokhagyma
• sárgarépa
• gyömbér
• újhagyma
• gomba
• kukorica
• csirkemell
• szójaszósz
• chili szósz
• só
• bors
• zöldség alaplé

A levest wokban készítettem. Olajon először a fokhagymát pirítottam meg, majd jött a sárgarépa, gyömbér, csirkemell, egy kis só, szójaszósz, chili és bors. Nem húztam az időt, amint egy kicsit megpirultak a dolgok, hozzáadtam a gombát és a kukoricát. Felöntöttem zöldség alaplével. Mivel nem volt kéznél csak leveskocka, így az alaplé ilyen módon készült. Azt hiszem ennél az ételnél ez elnézhető.
Hagytam az egészet felforrni, majd beletettem a tésztát is, 3-4 percet még forraltam, majd forrón, frissen vágott újhagyma karikákkal tálaltam.
Hideg téli estéken  és alapos megfázás esetén biztos vagyok benne, hogy előkerül még ez a leves. A zöldségeket szerintem nyugodtan lehet saját ízlés szerint variálni, mint ahogy én is eltértem az eredetileg olvasott recepttől. A gyors elkészítés lényege és előnye, hogy a zöldségek ressek maradnak, így nem a klasszikus húsleves zöldséget kapjuk vissza.

Tweet

Megjött az ősz a konyhánkba is.

A birs nálam egy régóta tartó, el nem múló szerelem. Kaptam egy zsáknyit belőle, így a következő bejegyzéseimben mindegyikben szerepelni fog.

A vasárnapi ebéd részletei apró lépésenként adódtak össze. Mielőtt elindultam a piacra, annyi biztos volt, hogy valamilyen bőrös húst sütök, birsalmás párolt káposztát (majdnem olyat, amilyet Souschef korábban) és burgonyát készítek köretnek. A hús egy darab bőrös sertés comb lett és a sütőtök is bekéredzkedett.

A húst megmostam, sóztam, borsoztam, fokhagymával megspékeltem és pár gerezd birsalma (birsalmából sosem elég! ) kíséretében a sütőbe raktam, pont az éppen sülő tök alá.

Közben a krumplit felraktam főni, hogy a püré is elinduljon.

A lila káposztát apróra vágtam, besóztam, félretettem. Olajon cukrot karamellizáltam, majd az előre felvágott hagymát (én vöröset és lilát vegyesen használtam) megfuttattam rajta. Teljesen üvegesre nem kell pirítani a hagymát, elég megfuttatni. Ezután jön a felvágott káposzta és a felkockázott birsalma, kömény és a fedő. Pároltam amíg a káposzta meg nem puhult, a birssel egy időben meg is voltak. A végén tárkonyos tokaji borecetet adtam még hozzá.

A megfőtt burgonyát és a közben megsült tököt villával összetörtem és a hagyományos módon (vaj, tej) krumplipürét készítettem, melyet sóval, borssal és szerecsendióval ízesítettem.

A húst az utolsó 20 percben fedés nélkül sütöttem, hogy a bőrös rész is olyan ropogós legyen, ahogy azt szeretjük.

Tweet

Hetek óta ezen agyalok, végre beérett. Vettem a piacon fejteni való babot és meg is főztem.

A főzelékekben azt szeretem leginkább, hogy gyorsan és könnyen elkészülnek. Nem is tudok olyan főzeléket mondani, amit nem szeretek, legyen az a kelkáposzta vagy bármelyik. Természetesen azért van egy rangsor, melynek az első felében tartózkodik a babfőzelék.

A piacon vett fejteni való babban az a legjobb, hogy ezt nem kell egy éjszakán át áztatni, hanem amint kiszabadítottuk a hüvelyből, már mehet is a lábosba.

Tehát, babot megpucoltam, hagymát, fokhagymát apróra vágtam, és mindezt egy lábosba helyeztem. Félig csapvízzel félig pedig még a húsvéti sonka lefagyasztott (természetesen nem fagyasztva) felöntöttem, úgy, hogy rendesen ellepje a babot. Elég gyorsan meg is főtt. Közben habarást készítettem (tejföl, liszt), majd hőkiegyenlítéssel a főzelékhez adtam. Hagytam egyet rotyanni és a végén nagyon kevés ecetet adtam hozzá.

Feltétként Der Chef fasírtját készítettem el, követtem utasításait és így nem is tudtam hibázni. Tökéletesen illet a főzelékemhez.

Tweet