der chef blogja
 

‘cola’ címkével ellátott bejegyzések

Kipróbáltuk: afri Cola

2009. szeptember 28. hétfő

africola der chef

Különös kedvet érzek, hogy kipróbáljak új italokat, mert valamiért úgy érzem, hogy mindentől van jobb. A colával is pont így vagyok. Régen Pepsi párti voltam, majd Coca. De persze ittam már Dr. Peppers, RC Colát, Queen Colát, nemrégen Coke Zerot. Ami eddig a legrosszabb élményem volt, az a Pepsi limitált széria meggy talán, de szerintem annál a meggy arománál, ami abban volt, még a sarki boltban kapható főzési aroma is enyhébb meggyaroma volt.

Ezúttal a Tesco polcain találkoztam, ezzel a dekoratív colával, és kedvem támadt megkóstolni. Ebédhez fogyasztottam, amely kellő takarója volt az ízének, így bevallom, elsőre kifejezetten tetszett az íze. De amikor kicsit melegebb lett, és nem volt más íz a számban, egyből beugrott a kólaszörp íze, de abból is a rosszabik fajta, így a 2 dl-t meg sem bírtam inni.

Ne próbáljátok ki, tök felesleges.

Kipróbáltuk: horvát termékek

2009. szeptember 16. szerda

Orangina3 der chef

A hagyományos dolgok mellett ezúttal is kíváncsian próbáltam ki minden utamba kerülő speciális ételt-italt, akármit. Üdítő felhozatalban nins meglepetés, alapvetően a Coca-Cola uralja ott is a piacot, van pár speciális kóla, de nem éreztem a lehetőséget bennük. Ami viszont van az az Orangina, amely sajnos elkerülte egyelőre hazánkat, pedig ‘narancskóla’ mezőnyben elég erős szereplőnek tűnik, és van az ízében valami grapefruitosan keserű és kellemes. A másik meglepetés a Schweppes Tangerine, amely kellemes mandarin aromájával kellemesebb mint a narancs párja, ha jól emlékszem narancs nem is volt.

A Pago volt még jelen elég széles spektrummal, én a Lemon-Lime verziót kóstoltam meg, ami nagyon ízlett. Ahhoz képest, hogy koncentrátumból készül egész természetes íze volt.

Népszerű ott egy Ki Ki nevű cukorka, amely a régi nagy kedvencemre, a Tutti Fruttira emlékeztetett, ami ugye a töméseket simán kihozta. A sors fura fintora, hogy a Ki Ki ki is hozta aztán.

Szóval alapvetően nem estem hanyatt, egy smoothie-t azért szívesen megkóstoltam volna.