der chef blogja
 

‘derchef’ címkével ellátott bejegyzések

Szolgálati közlemény: iPad-barátok lettünk

2011. április 16. szombat

Engedve a digitális világ nyomásának, blogunk ipad-optimalizált lett, talán elsőként a gasztroblogok között, megkönnyítve ezzel az olvasást a táblagépen, kedvezve ezzel mind a tíz – ipad-ről jövő – olvasónknak, és persze eleget téve a tavalyi évzáró/évindító ígéretünknek. Tényleg csak a teljesség kedvéért jelezzük azt a tényt is, hogy már viszonylag régóta mobilbarátok is vagyunk, azaz szinte valamennyi okostelefonon is rendesen jelenünk meg. Elképzelni nem tudom, mi jöhet még ezután?

És akinek nincs iPad-je, azért az is vethet egy pillantást a blogunkra. Nem is lett rossz ugye?


Viszlát 2010!

2010. december 30. csütörtök

Lassan elérkezik az év utolsó pillanata, amikor is érdemes egy kicsit visszapillantani az évre, értékelni azt, átgondolni, hogy mi volt jó, mi kevésbé, így sokkal tapasztaltabban tudunk nekivágni a következő évnek. 2009-ben is hátrafordultunk, és elmerültünk egy kicsit a számok világában, amelyek olykor beszédesebbek mint egy vastag könyv. Lássuk, mi történt 2010-ben. Vigyázat, nagy számok jönnek. (tovább…)

Számvetés

2009. december 25. péntek

Der Chef blogja

Év vége közeledtével úgy illik, hogy visszanézünk egy kicsit a múltba, nem árt tisztában lenni azzal, hogy honnan indultunk, és hogy hova jutottunk.

Minden szeptember 13-án kezdődött, ekkor jelentkeztünk be először a “megújult konyhából”.  A régi (blogter) tényleg már nagyon szűk és utálatos volt, ezért akartunk egy vadi új környezetet, és izgalmas külsőt magunknak. A külsőt azóta nagyon megszerettük, le sem akarjuk tán vetni soha. (tovább…)

Der Chef és csapata újra a konyhában

2009. szeptember 13. vasárnap

A régi konyhát ledózeroltuk, és egy újat építettünk. Még nincs meg mindennek a helye, de szeretjük, sőt már a lecsó rotyog is a tűzhelyen.