Na ilyen – a szó klasszikus értelmében – nincs, van pár helyi specialitás, de sok kimondottan horvát sajátosságot nem találtam. Itt el kell mondanom, hogy turistaként jártam Horvátországban (Makarska), amely azt jelenti, hogy leginkább olyan helyeken étkeztünk, amely nekik, nekünk szólt. Az ilyen helyeken leginkább van 10-15 all time best, és ebből kell szemezgetni, így 4-5 nap után el is fogy az izgalom.
Ami nekem nagyon ízlett a különböző tengeri herkentyűk (tintahal, makréla, tonhal, anchovy-girice) mixe, amely egyszerűen lisztbe lett mártva, majd meg van sütve bő zsírban, vagy olajban. Ezt meg is untam hamar. A másik kedvencem a pljeskavica volt, amelyet nemes egyszerűséggel hamburger-nek fordítottak, ami alapvetően igaz, de azért mégiscsak, na. Ezen kívül volt persze csevapcsicsa speciális zsömlében, meg külön is sültkrumplival. Egyszerű étel, tökéletes fürdés után.
De ami a legjobb volt, azt utolsó előtti nap fedeztük fel, hosszú sor állt egy hajó előtt. Benéztünk, és láttuk, hogy itt roston sütik a makrélát, meg ki tudja még mit. (egyébként amit nem értettem, hogy egyik “étterem” sem próbált kitűnni a sorból és egy látványgrillel odacsalogatni a járókelőket. Garantálom, hogy csak az illat miatt rengetegen mennének az adott helyre. Az ételek jellege grillért kiált, nem is értem). És valóban tizesével sült a makréla, és a cod fish, amely azért nem olyan ízletes mint a makréla. Az rendben volt, még ha csak kenyeret, és valami rossz csalamádét kaptunk is hozzá. A kagyló nemkülönben, a tintahal az viszont semmi különös nem volt, mert azt “simán” olajban sütötték.
Az italokat ne felejtsük ki. Kétféle sör van (nem beszélve a party heinekenről) Ozujsko és a Karlovacko, amelyeket nem igazán lehetett megkülönböztetni, és leginkább az arany ászokat juttatta eszembe.
A sligovicától többet vártam azok után, ahogy Bohus itta Az örökségben. (:
Ami kevésbé gasztronómiai vonatkozású, hogy rengeteg a hosszúcombú lány, és itt is divatos a vonulás – a legszebb ruhában – egyik pontból a másikig, majd vissza.
