Végül Edinburgh-öt választottuk a városnézés helyszínéül, részben mert mindig is érdekelt a skót táj szépsége (még ha ebből most csak ízelítőt kaptunk), valamint nem akartam most Isztambulba menni. Nem bántuk meg, Edinboró jó hely, és ami talán a blog szempontjából még fontosabb, számos gasztronómiai vonatkozású élménnyel tértünk haza.

Korábban, amikor Londonban jártam, bemutattam számos izgalmas helyet, éttermet, ételt, édességet, rágót, smoothie-t, mindent.  Edinboró is az Egyesült Királyságban van, tehát azért nem fordul meg a világ gasztronómiai vonatkozásban sem, de azért vannak apró eltérések, pontosabban sok új dologgal találkoztunk. Mindjárt az első, hogy a Londonban megszokott és kedvelt márkák, úgy mint Eat., Pret, Innocent kevésbé hangsúlyosak itt, főleg a szendvicsek, amelyek gyakorlatilag alig találhatóak meg. Vannak új márkák, de ami nagyon gyakori, az a saját márka. Rengeteg Marks & Spencer van, ott pedig csak saját márkás smoothie és szendvics van. Nem ettem még noodle-t, azaz ilyen tésztalevest, vagy nem tudom pontosan, mi ennek a magyar megfogalmazása,  de most kipróbáltam egy reptéri verziót (majd itthon a Pot Noodle márkát), amit csak fel kellett önteni vízzel. Nagyon jó volt, továbblépés ez a hazai porlevesekhez képest, azt biztos.

Első nap egy helyi kocsmába tértünk be, hogy egyrészt beszippanthassuk a jellegzetes elfojtott – régi dohányos időket felelevenítő – illatokat, illetve hogy egy jó sör mellett együnk valami finomat. Amikor megkérdeztem a pultost, hogy melyik a legjobb helyi sör, és a pultnál ücsörgő – láthatóan helyi törzsfogyasztó – még rá is bólintott a pultos által javasoltra, tudtam, hogy nem lesz gond. Nem is volt, bár nem az én világom (ha úgy tetszik not my cup of tea) ez a krémes, barnába hajló sörtípus, de nem esett rosszul, sőt úgy éreztem, hogy megtaláltam az átmenetet a Guinness és láger között.

Two Fat Ladies és a Shandon Belles

Másnap megnéztük Glasgow-t, ami látnivalók szempontjából viszonylag gyér, de ha már ott voltunk, akkor be akartunk térni a Two Fat Ladies nevű helyre, amely az egyik legjobb étterem tengeri fogások szempontjából. Valószínűleg mi érkeztünk rosszkor, mert a hely üres volt, és kívülről benézve, túl elegánsnak tűnt az étterem, egy feszengős ebédre ezúttal nem vágytunk. Viszont a szomszédban volt a the Shandon Belles “fiókétterem”, ami egy fokkal családiasabbnak tűnt. Itt sem volt telt ház, de az atmoszféra kellemes volt egy jó ebédhez, kaptunk itt is friss halételeket. Egyébként a Two Fat Ladies nem két duci hölgyről kapta a nevét, nem is a népszerű BBC sorozat után, hanem a 88-as bingószám beceneve. Őrület.

Mussell Inn

A Rose Street-en bandukolva a YoSushi-t kerestük, de nem találtuk. Ekkor az utca információs tábláján figyelmesek lettünk egy Mussell Inn beszédes nevű helyre, amelyből következtettünk, hogy de megennénk egy kis kagylót. A hely meglepett minket a szerény visszafogottságával, és barátságos kiszolgálásával, nem beszélve a hibátlanul elkészített kagylókról és a friss osztrigáról. Talán ekkor tisztázódott le bennem, hogy a skótok nagyon büszkék arra, amilyük van, lépten-nyomon kiemelik azt, ha az a sajátjuk. Így volt ez kagylóval is, amelyről ezt írták: ‘Our mussels are grown on ropes the West of Scotland and the Shetland Isles. They feed naturally in the plankton rich waters. Sustainability and care for the environment are an important part of the natural cultivation skills practised by our growers.’ Mikor másodszor tértünk vissza, már egy kiló kagylót kértünk, tudtuk nem hibázhatunk. Csak az osztriga friss illatáért megérte volna betérni oda. A helyben sütött, nagyon friss kenyér, pedig csak hab volt a tortán a mártogatáshoz. Ha valaki Edinboróban jár, mindenképpen próbálja ki ezt a helyet, nem fogja megbánni.

Hopp, egy Cadbury Balaton szelet útközben.

Oink

Egy meglepetés. Az esti koncert után kiszúrtuk a malac alakot, másnap a kirakatban már egy szép sült kismalac fogadott, mellette a hús. Az Oinkban a szendvics egyszerű, zsömle közé a malachús, rá a ropogósra sült malacbőr, végül rá almaszósz vagy chili, amivel az egész tradicionálissá válik. Az almaszósz kifejezetten jól illik a malachoz. Persze a malacok nevelése sem csak úgy történik. Majdnem vettem egy malac-rózsaszín pólót is, de nem volt méretben. Jól jött volna egy divatbemutatón.

Valvona & Crolla

Ez volt az egyetlen hely, amiről olvastunk egy rövid beszámolót egy külföldi lapban. Pont a bacon-ös szendvicset fogyasztott valaki, de azt úgy, hogy kedvet kaptunk tőle. Meg is kóstoltuk, és bár nincs túlbonyolítva, de mégis ez volt az egyik legjobb reggelink. Az erőnk pedig kitartott estig, hála a szalonnának.

Azt nem emelném ki, de találtunk egy Fudge House of Edinburgh nevű helyet, ahol rengetegféle fudge-ot, azaz tejkaramellát lehetett kapni. Nagyon intenzív íze volt annak, amit mi próbáltunk.

Az egyik nap, pedig még egy koncertre is eljutottunk, ezzel zárnám a soraimat, és mi mást mondhatnék, minthogy life goes on.

Tweet

Pontosan úgy álltam a bőrös malackarajhoz, ahogy malackaraj azt javasolja.

A malackaraj szeletet kiklopfoltam amennyire lehetett, majd borsoztam. Nagyon forró serpenyőn megsütöttem mindkét oldalát, közben sóztam.

Parajjal elkevert krumplipürével tálaltam.

A hús egyébként szépen átsült, omlósan puha volt. A gyorsaság egyik hátránya, hogy nem maradt idő a “romantikára”, így a csont körüli rész sajnos nem sült meg rendesen, de hát ennyi bele kell, hogy férjen.

Tweet

Mostanra hagyománnyá vált, hogy évente összejövünk Rajkán, és megbökünk egy malacot. Ezúttal is így lesz, amelyet szeretnénk a blog keretein belül is boncolgatni, így az elkövetkezendő egy-két hetet ez a téma fogja átjárni. Fogunk élőben jelentkezni, átfutjuk a folyamatot, betekintést nyerünk a regionális kérdésekbe, és persze enni is fogunk mindenfélét, azokról külön is írunk. Twitteren még ennél is gyorsabban és naprakészebben tervezünk jelen lenni.

Gusztáv 180 kg körül van most, és szombat reggel lesz a nagy nap, amikor minden eldől.

Tweet