der chef blogja
 

‘sajt’ címkével ellátott bejegyzések

Töltött cukkíni “hajó”

2009. december 3. csütörtök

DSC_1307

Minap segítettünk otthon édesanyámnak a hétvégi ebéd elkészítésénél. Mivel volt otthon 2 db cukkíni, némi darált húst pedig lecsíptünk a fasírtnak szánt adagból meg is született az ötlet, hogy mivel is tegyük kicsit különlegessé a szombati ebédet.

(tovább…)

Hazai: Gelej Sajt

2009. november 1. vasárnap

gelejsajt1

Először is Gelej egy kis falu Borsodban, ahol Der Chef sokat vakációzott gyermekkorában, így volt ideje és lehetősége belekóstolni az igazi vidéki ízekbe. Mondhatni azóta sem ettem olyan vajas kenyeret paprikával, vagy ugye a csirkepaprikás sem mirelit csirkéből készül.

gelejsajt2

Na de a sajt. Gyermekfejjel nem tudtam hova rakni ezt az enyhén sós sajtot, csak ízlett a maga sós jellegével, majd eltelt vagy tíz év, ami alatt nem is kóstoltam, majd megint előkerültek a termékek, és újból – de már felnőttfejjel – idéztem fel a régi ízeket. Most már nem hagyom veszni, tudom, hol lehet beszerezni, és sikerült a hagyományos verzió mellett trappistát is beszerezni, ami azért más ízű, mint amit a bevásárlóközpontokban kapni.

A tejföllel pedig ki kéne találnom mit főzzek hétvégén.