‘uborka’ címkével ellátott bejegyzések
2011. március 7. hétfő
Az első dolog, ami bevezette a nehezebb ételeket, az az uborka volt. Nekem végig volt egy uborkasaláta életérzésem, úgyhogy nem is tudtam teljesen elvonatkoztatni magam, mégis azért ez néhány dologban más. Kezdjük mindjárt a szeleteléssel, pontosabban roncsolással. A kínai konyhában gyakorlatilag a bárd a kés, Wang mester konyhájában is állítólag csak egy kés van, ami nem is éles, mindenki bárddal dolgozik. Ezzel a bárddal kell szétroncsolni az uborkákat, hogy ezáltal még inkább előretörjenek a friss ízek. Ezt gyakorlatban nem láttuk, sajnos már felszeletelve jött az uborka. Ez a saláta vagy előétel egyáltalán nem bonyolult, az uborkához hozzáadjuk a kb. teáskanálnyi fokhagymát, majd sót, szezámolajat és – kapaszkodjunk meg – na-glutamát. Igen a nátrium-glutamát szerves része a kínai konyhának, szinte minden ételbe teszik ezt az ízfokozót, mert segíti összeérni, kikerekíteni a különböző ízeket.
Végül szezámolajat adtunk az uborkához és műanyagkesztyűvel ellátott kezünkkel összekevertük. A na-glutamát valóban megtette hatását, egy nagyon intenzív ízű salátát kaptunk. Én még egy kis rizsecetet is lötyköltem rá, mivel mégiscsak uborkasalátáról van szó.
Címkék:bárd, uborka, wang, Wang mester konyhája Beküldve a(z) ázsiai, kínai, Wang mester a császár kategóriába | Egy hozzálszólás »
2010. július 17. szombat

Imádom a piacokat. Azt az egyet sajnálom, hogy boldog fiatalkoromban kevésbé voltam nyitott az ilyenekre, pedig akkor néhány falusi piacról is lenne tapasztalatom. Így marad egy kis régi emlék a miskolci Vasgyári piacról, ahol még nagyon fiatalon árultam is zöldséget (elég nagy sikerrel), és a nagy Budapest.
Kb. 13 éve élek a fővárosban, ez idő alatt az élet különböző piacok közelébe sodort. (fura, hogy bárhol is laktam, egy piac mindig volt a közelben). Egy időben a Lehel térre jártam, majd egy rövid ideig a Fehérvári útra, és be-benéztem a Vásárcsarnokba is. Aztán Zuglóba vezetett az utam, és itt mondhatni rendszeres látogatója lettem a Bosnyák téri Piacnak. (tovább…)
Címkék:disznósajt, gyümölcs, hal, kacsamell, piac, pisztráng, ponty, sajt, szalámi, uborka, zöldség Beküldve a(z) disznóvágás, Étel, Hazai, Kipróbáltuk, piac, pisztráng, Vásárlás kategóriába | 6 hozzászólás »
2010. június 16. szerda

No igen, ahogy korábban írtam, az eperkrémleves az egyik bizonyítéka, hogy közeledik a nyár. A másik a kovászos uborka, vagy ahogy sokan ismerik még, koviubi, amely méltán az egyik legkedveltebb szezonális savanyúság, nem is értem hogy gyerekkoromban, miért nem szerettem. Szerencsére azóta a fél karomat is odaadnám érte, és mostanra jutottam el odáig, hogy ezt otthonomban is meg kéne csinálnom, azaz meg kellene kovászolni az uborkákat. (tovább…)
Címkék:kovászos uborka, koviubi, nyár, uborka Beküldve a(z) Klasszikus, savanyú kategóriába | 2 hozzászólás »
2009. szeptember 18. péntek
A fasírt szinte mindenre jó: házibuli, szilveszter, gyerekzsúr, lagzi előtt uborkával, stb.
Azonban a látszat ellenére, nem könnyű elkészíteni. Én még az otthoni fasírton kívül kivételes esetben ettem csak jót, mindegyikkel volt valami baj, valami mindig kimaradt belőlük. Vagy túl paprikás, vagy túl mócsingos, vagy túl fokhagymás, vagy nem jó hozzá az uborka (:, vagy megégett.
Nem is olyan régen rászántam magam, hogy végére járjak a fasírt mizériának. Anyukámtól megszereztem a családi receptet, amely nem volt bonyolult, de valószínűleg ez az az arány, amelyet senki nem tud, és amely eltévesztése maga után vonja a kókadt, kemény, túl puha, sótlan, sós, borsos, stb fasírtokat.
1 kg hús (sertéscomb, darálva persze)
3 zsömle
3 tojás
1 fej fokhagyma
Só, bors, fűszerpaprika, finomra vágott vörörhagyma
Ennyi, nem bonyolult. Persze ezután jön a mágia, az életérzés, amelyet bele kell gyúrni, mert ez csak egy erős alap, ezt még el lehet rontani. Szerencsére a miénk rendben volt, elég sokat kóstolgattam, és addig alakítottam, amíg süthető állapotú nem lett a massza, majd olajsütőben kisütöttem.
Ez volt az első olyan “fogásom”, amely a legtöbb elismerést váltotta ki a közönségből, olyanokból, akik csínján bánnak egyébként a bókokkal. Aki főz, annak jól jön azért néha az elismerés, nem igaz?
Címkék:fasírt, fokhagyma, szilveszter, uborka, vöröshagyma, zsemle Beküldve a(z) Étel kategóriába | 4 hozzászólás »
|
|
|