16
aug 13

Dinnye?

dinnyeMár a dinnye sem a régi. Vagy én vagyok balszerencsés, vagy eltűntek itthonról a mézédes, kemény állagú görögdinnyék. Eddig azt hittem, hogy csak a kisebb zöldségeseknél van ez a helyzet, de most végigjártam a teljes Lehel téri piacot, és a képen látható kásás, vidékiesen szólva hitvány dinnyéket láttam csak. Annyira rosszul néztek ki már ránézésre is, hogy át kellett programoznom magamban azt, hogy jó dinnye nemigen van itthon (pedig még nem vagyunk a szezon végén), így meg kell elégedni azzal, amelynek a felső része rendben van, a többi mehet a kukába. Azt sem értem, hogy mernek az árusok kirakni ilyet. Az pedig szintén egy érdekes változás, hogy a tűntek el a zöldhéjú dinnyék a csíkosak javára, pedig ennyivel nem jobbak. És a lékelés mint intézmény is végleg odaveszett. Azért nem volt mindig ilyen világ.


15
jún 13

Bolognai spagetti

bolognai spagettiSpeciális étel ez, hiszen ezzel kezdődött minden. Bár tinédzserkoromban még sokkal szabadabban értelmeztem az adott ételt, azóta azért ez már megváltozott. Igyekeztem azóta fejlszteni is magam, ezért most ki tudja hány év távlatából újból nekiugrottam a bolognai spagettinek. Continue reading →


29
máj 13

This is England: London III.

koya_876_modÚjból Londonban jártam, ahol mára elég magabiztosan mozgom legalábbis gasztronómia szempontból. Mostanra sikerült szinte tökéletesen eltalálni, pontosabban megtalálni a forrásokat, amelyek alapján jó helyeket, termékeket lehet találni Londonban. Persze kell azért némi szerencse is, mert van, amikor egy helyről ódákat zengnek és valójában nem jó. Ezúttal is elég alaposan felkészültem, megterveztem az útvonalat, és igazából szinte tökéletesre sikerült az út, számos izgalmas dologban volt részem. Continue reading →