16
Sze 10

Pisztráng kékre főzve

Mindig is ott volt a tudatomban ez az étel, még ha nem is tudtam, hogy pontosan, hogyan is készül. A pisztrángnak, ahogy kiderült, nagy barátja és fogyasztója vagyok, így nem csoda, hogy tovább akartam lépni az egyszerű paprikás lisztben süssük ki, és baj nem lehet dologtól. Így kékre főztem a pisztrángot. Continue reading →


17
Júl 10

Bosnyák téri Vásárcsarnok

Bosnyák téri Vásárcsarnok

Imádom a piacokat. Azt az egyet sajnálom, hogy boldog fiatalkoromban kevésbé voltam nyitott az ilyenekre, pedig akkor néhány falusi piacról is lenne tapasztalatom. Így marad egy kis régi emlék a miskolci Vasgyári piacról, ahol még nagyon fiatalon árultam is zöldséget (elég nagy sikerrel), és a nagy Budapest.

Kb. 13 éve élek a fővárosban, ez idő alatt az élet különböző piacok közelébe sodort. (fura, hogy bárhol is laktam, egy piac mindig volt a közelben). Egy időben a Lehel térre jártam, majd egy rövid ideig a Fehérvári útra, és be-benéztem a Vásárcsarnokba is. Aztán Zuglóba vezetett az utam, és itt mondhatni rendszeres látogatója lettem a Bosnyák téri Piacnak. Continue reading →


18
jún 10

Fish&Chips

fish&chipsNem, sajnos nem jártam megint Londonban, sőt Brighton-ban sem, bár ez utóbbiba szívesen benéznék most, érdekelne hogyan funkcionál nyáron a tengerpart. Apropó, Brighton. Korábban beszámoltam róla, hogy ott-tartózkodásom során nem átallottam belekóstolni egy fish&chips-be. Nem voltam különösebben elszállva tőle, mondhatni sokkal többet vártam. Most már értem, miért. Continue reading →